CM7 Defyre

A történet ott kezdődött, hogy – valószínűleg egy alkalmazás miatt – nem működött a bluetooth, mert egyszerűen nem kapcsolt be. Gondoltam egy factory reset megoldja a problémát, így szépen lementettem gépre, ami lényeges, majd elindítottam a visszaállítást. Miután betöltött a telefon ismét működött a bt, de gondoltam egyet, és mivel minden fontos le van mentve, nekiláttam egy kis bütykölésnek. Érdekelt a rootolás és a custom romok világa. Erről szól a poszt.

A lentebb linkelt oldalakon minden le van írva érthetően, így én egyelőre csak a linkeket osztom meg. Az egyik legfontosabb dolgot azért én is leírom: Csak saját felelősségre csináljátok, mert egyrészt elromolhat a telefon (erre minimális az esély, de előfordulhat), másrészt garanciavesztéssel járhat. Szóval csak óvatosan!

Ez volt az első írás, amit találtam a témában, és sikerült rögtön az elején hibáznom. Annyi történt, hogy elkerülte a figyelmemet, hogy a 2.51-es Motorola romot nem lehet kisebbre cserélni. Persze én automatikusan a 2.34-es romot szedtem le, és tettem fel az RSD Lite programmal. Az eredmény az lett, hogy amikor újra kellett volna indulnia a telefonnak, akkor nem indult újra, csak kikapcsolt. Nem tudtam bekapcsolni, akárhogy próbáltam. Akksit kivettem, majd visszatettem, de semmi. Egy kicsit megizzadtam már, amikor véletlenül a géphez csatlakoztattam a telefont, és láttam, hogy az RSD Lite látja a készüléket. Gyorsan feltettem a 2.51-es romot, amivel hibátlanul működött. Tehát a fentebb linkelt leírás tökéletes, ABE érthetően leírta, hogy mit kell csinálni, csak legalább ti olvassátok el figyelmesen, amit leírt. :)

Ez a kis malőr nem vette el a kedvem, ha már hozzáfogtam, akkor addig nem nyugszom, amíg főzött rom nem lesz a Defy-n.

A kiszemelt rom a Cyanogen mod 7-es verziója volt, ennek telepítéséhez ezt a leírást találtam. Ebből csak az nem volt tiszta, hogy melyik froyo verziót kell letöltenem a linkelt xda-developers fórumról (bőség zavara), mivel froyo kell a CM7 telepítéséhez. Ennek a problémának a megoldására ezt a leírást találtam. Azt az egy linkelt froyo romot töltöttem le, és használtam a leírás szerint. Amikor már Froyo volt a telefonon, akkor visszatértem rumcajsz androidportalos írására, és annak megfelelően probléma nélkül sikerült feltenni a CM7-t.

(Mire elkészült ez ez írás, addig megjelent a CM7 beta6, így most felteszem a Nordic romot, majd az új CM7 verziót. Persze, lehetne egyszerűbben is frissíteni, de abban mi a kihívás?:))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*